Legyél olyan, mint a víz!

cégek teljes körű kiszolgálása

cégek teljes körű kiszolgálása

Mi motivál minket? 1.rész

2019. július 01. - Exclusive Group

Azt már többször említettem, hogy a fogyasztóinkat, célközönségünket teljes mértékben ismernünk kell. Tudnunk kell róluk mindent, a legapróbb részletekig, ahhoz, hogy meg tudjuk őket szólítani, el tudjuk őket érni. Ha pedig tökéletesen értjük, és ismerjük őket akkor érhetünk célba.

 pyramid-1076829_960_720.jpg

Motivációs elméletek közül 5 darabot ismerünk, és ezek mentén fogjuk vizsgálni most a világot. A mai részben két nagyon ismert elméletet fogok Nektek bemutatni, aki pedig még nem hallott róla, most jól figyeljen, mert ez a két elmélet nagyon sok kérdésre ad majd választ nekünk.

Freud motivációelmélete


Az emberek magatartását irányító pszichológiai erők nagyrészt tudat alattiak, így az ember a saját motivációját teljesen sosem értheti meg. Freud úgy gondolta, hogy a tudat alattinknak nagy szerepe van az életünkben, oly módon, hogy az vezérel minket a mindennapi életünkben. Ezzel a részével talán egyet is érthetünk, de itt még nem áll meg az elmélet, hiszen az összes cselekedetünk -az elmélet szerint-, a szexualitásból, illetve az agresszivitásból erednek. 
Két alapvető ösztönt határoz meg minket, az életösztönt, amely egy szexuális ösztön a szaporodással és a túléléssel, örömszerzéssel kapcsolatos eseményeket foglalja magába. Tehát, az éhség, szomjúság, és a szexuális vágyak iránti kielégítődés vezérlik az embereket.
A másik ösztön pedig a halál ösztön, amely azt mondja “Minden élet célja a halál”, de ez addig nem tud kifejeződni, amíg az életösztönünk tart, hiszen az felülírja ezt a megállapítást.

Maslow piramis


Talán már ezelőtt említettem a Maslow szükséglet piramisát, de nem tértem ki rá részletesebben. Pontosan úgy kell elképzelni ennek a motivációselméletnek a lényegét, ahogy egy piramis kinéz, tehát nem épülhet meg a teteje, azelőtt, hogy megépülne az alja. 5 darab szükséglet csoportot különít el egymástól, amelyeken végig kel haladnia az embernek. Most alulról felfelé haladunk majd, hogy a végén megérthessük Maslow elméletét.
1. Fiziológiai szükségletek, ezek az alapvető fizikai és biológiai szükségleteinket foglalja magába, mint az élelem, víz, alvás, időjárás viszontagságai elleni védelem. Talán nem is meglepő, hogy ha ezeket az szükségleteket nem elégítjük ki, akkor más nem is érdekelne minket.
2. Biztonsági szükségletek, a fizikai és pszichológiai biztonságot mindenkinek meg kell teremtenie maga körül, ahhoz hogy jól érezzük magunkat a mindennapi életben. Ide tartozik a munka, a jövedelem, saját lakás, akár, és nem mellesleg a komfortérzetünk megteremtése is.
3. Szociális/társadalmi szükségletek, a valahova tartozás érzetének enyhítésére szolgáló lépcsőfok. Akár egy csoporthoz való tartozás, a ragaszkodás igénye, amely minden egyes emberben felmerül. Itt jön létre a szerelem, a szeretet, a család lényege.
4. Az elismerés igénye, talán ezt nem is kell túl ragoznom. Mindenkiben ott motoszkál az érzés, hogy végre valaki ismerje el a munkáját, a cselekedeteit, vagy akár saját magunkat fogadjuk el.
5. Önmegvalósítás. Eljön az a pillanat, amikor már mindenünk meg van, hogy semmi másra nem vágyunk, csak hogy önmagunkat megtaláljuk, fejlődjünk, a régi vágyainkat beteljesítsük.

Az elmélet szerint ezeken a lépcsőfokokon csak sorrendben lehet haladni, nem lehet kihagyni, vagy más tematika szerint menni rajta, viszont a felgyorsult világunknak köszönhetően már máshogy gondolják. Hiszen ha megnézünk egy egyetemistát, akinek a fiziológiai szükségletei ki vannak elégítve, viszont nem a biztonságira lép fel, hanem azt kihagyva, egyből agy a szociálisra tér, vagy az elismerésre. Illetve itt hozzá tenném, hogy a piramis kultúránkét eltérhet, vagy alacsonyabb, vagy magasabb is lehet akár.

Nektek mi a véleményetek erről? Ismertétek ezeket az elméleteket? Írjátok meg kommentben!

Ha tetszett a bejegyzés, és még több tartalmat szeretnél tőlünk akkor kövess minket!


Facebookon
Instagramon
Weboldalon

A bejegyzés trackback címe:

https://exclusivegroup.blog.hu/api/trackback/id/tr2114920446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása